Függőhíd az állam és a cégek között
Több mint 6600 álláshely szűnik meg az államigazgatásban január közepétől. Ezek egy része nem volt betöltve: Gíró-Szász András kormányszóvivő állítása szerint a meghirdetett leépítések konkrétan mintegy 2900 embert érintenek. Ők azok, akik számára a kormányzat kidolgozta a Karrier Híd Programot, amelyhez legkésőbb február utolsó napjáig lehet csatlakozni. Az elbocsátottak személyre szabott munkaerő-piaci szolgáltatásokat kapnak, illetve adókedvezménnyel támogatják azt a munkaadót, aki foglalkoztatja őket. Hogy a program sikeres tud-e lenni olyan gazdasági környezeteben, amikor a vállalkozásoknak még a dolgozóik megtartása is komoly nehézségekbe ütközik, egyelőre kérdéses. Mint ahogyan az is, hogy a hosszú éveket az államigazgatásban töltött emberek hogyan tudják felvenni a céges tempót egyik percről a másikra.
Ahogyan a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) lapunknak adott válaszában fogalmazott: a program „hidat” épít a tapasztalt közszolgálati szakemberek és a munkaerőpiac közé. Egy vállalatvezető erre megjegyezte: csak nehogy egy függőhidat húzzanak fel, amely a rá nehezedő túlsúly miatt idő előtt leszakad.
A Karrier Híd Programot a Nemzeti Közigazgatási Intézet és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal valósítja meg. Úgy kalkuláltak, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az állásukat elveszítők kétharmada részt szokott venni valamilyen munkaerő-piaci programban, ezért szerintük most is ez lesz az arány. Arra pedig, hogy sikerül majd elhelyezni a kirúgottakat, a KIM szerint egyrészt azért van jó esély, mert a munkaügyi szervezet megkeresi a versenyszféra legjelentősebb munkáltatóit, és külön is felhívja a figyelmüket a lehetőségekre, másrészt vannak olyan tevékenységek, jellemzően a pénzügyi feladatok, amelyek azonnal, minden feltétel nélkül konvertálhatók az elsődleges munkaerő-piacon. A szaktárca szerint szintén előnyös helyzetben lesznek a kiemelt kormányzati feladatokhoz kapcsolódó szakterületek volt közszolgái is, így a Zöld energia, a Helyi termék-helyi piac ismerői, de jó eséllyel számíthatnak megfelelő munkavállalóra ebből a körből a pályázatíró, uniós támogatásokat felhasználó cégek is. Hozzáteszik, vannak feladatok, amelyek a központi közigazgatástól a munkaadói szervezetekhez, szakmai kamarákhoz kerültek át, s ezeket a hozzá értő volt közszolgák tudják a legjobban ellátni. A KIM szerinte nem igaz az az általános nézet, hogy az állami alkalmazottak csak egy speciális területhez értenek, az pedig végképp tévedés, hogy ne lennének kellően gyorsak, hiszen a feladataik a korábbi leépítések után sem csökkentek, inkább nőttek.
- Tudunk róla, de nem volt előzetesen mélyreható konzultáció – mondta lapunknak Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége alelnöke, amikor azt kérdeztük tőle, hogy mi a véleménye a programról, illetve részt vettek-e a kidolgozásában. Megjegyezte, nem csak a közszféra karcsúsít, amit nem szabad elfelejteni. Ettől függetlenül szerinte a közigazgatásban vannak olyan jól képzett dolgozók, akinek van esélyük az elhelyezkedésre, pláne ha ahhoz ösztönzés is tartozik. Persze a munkaadók azt még nem tudhatják, hogy vajon az ilyen embereket küldték-e el.
Hozzátette, érti azokat a cégvezetőket, akik tartanak a volt állami alkalmazottak foglalkoztatásától, mert ők köztudottan erős hierarchiához vannak szokva, elfojtott a kezdeményezőképességük és a kreativitás sem volt elvárás tőlük. Aki ezeket a rutinokat hozza magával, és nem is akar, vagy tud rajtuk változtatni, az nagyon nehéz helyzetbe kerülhet. Ettől függetlenül, szerinte minden jelentkező, életrajzilag az állásra megfelelő volt közszolgát is be kell hívniuk a cégeknek állásinterjúra, mert a személyes találkozás meghatározó.
A KIM szerint a korábbi munkaerő-piaci programok és a foglalkoztatást segítő támogatások tapasztalatai igazolták, hogy a munkaadók nyitottak minden olyan kezdeményezésre, ami számukra költségcsökkentést eredményeznek. A szóban forgó programban a szociális hozzájárulási adó 50 százalékának megtérítése – egy éven át- pedig azt jelenti, hogy kisebb lehet a bérköltségük, ennyivel kevesebbet kell ugyanis befizetniük a költségvetésbe. Az adókedvezmény mértéke, a munkavállalót terhelő közterhekkel és más levonásokkal nem csökkentett, azaz a bruttó munkabér, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének 13,5 százaléka lehet. Éves szinten 150-300 ezer forinttal csökkenthető a program révén egy-egy volt közszolga bérköltsége.
- Támogatja a központi költségvetés a diplomás pályakezdők, az ötvenen túliak, a gyesen lévő kismamák foglalkoztatását, s most az elbocsátott közszolgák alkalmazását is. Azt lehet mondani, hogy a 25-50 év közötti férfiak kivételével szinte minden foglalkoztatási kategóriában van valamennyi állami segítség – mondta Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke, a Select Humánerőforrás Kft. ügyvezető tulajdonosa. Pedig nem ezek, a tűzoltás-jellegű, szigetszerű intézkedések jelentenek a megoldást a munkaügyi problémákra – mondta. Komplex válságkezelésre volna szükség, amely során fel kellene oldani a túlképzés – hiányszakma, a Budapest – vidék ellentétet. A szakképzés anomáliái is megoldásra várnak, elég arra gondolni, hogy senki sem tudja, hogyan fog működni a szakképzési járulék elosztásának új szabályozása. Azt is mindenki tudja, amíg nem sikerül tömegesen új munkahelyeket teremteni, addig nem lehet hosszú távú megoldás a munkanélküliségre.
A szakember szerint a Karrier Híd Program céljai helyénvalóak, ugyanakkor a való világ nem olyan, ahogyan azt egy munkaügyi központban, vagy az államigazgatásban elképzelik, vagy elbeszélésekből ismerik. Egyik probléma, hogy valóban sok üres álláshely van jelenleg az országban, de ennek strukturális oka van, jelesül, hogy az adott térségben nincs rájuk megfelelő ember. Ráadásul a munkaügyi központokba nem mindig a minőségi állások futnak be. A volt közszolgák elhelyezését nehezítheti, hogy sokan nem beszélnek nyelveket, sokaknak nincs diplomája. Ha sikerül is nekik munkát találni, akkor azzal fognak szembesülni, hogy a piaci bérezésük és főleg a juttatásaik köszönő viszonyban sincsenek az államival. Az sem biztos, hogy egy munkaügyi központ fel tudja készíteni a volt közszolgákat arra, hogy mi vár rájuk a való világban, miként kell viselkedni egy állásinterjún, hogy miként tudja megváltoztatni az attitűdjeit. Az államigazgatásban nincs profit vagy eredmény alapú teljesítménymérés-, és ösztönzés, aki majd ezzel találkozik, annak teljesen életidegen dolog lesz. Hozzátette, biztosan sokan lesznek, akiket felszív a versenyszféra, de ugyanennyien szorulnak majd munka hiányában az állami gondoskodásra. Magyarul a költségvetés egyik zsebéből kiveszi a pénzt, a másikba beteszi. Csaposs Noémi szerint tehát nem egy állást kell keresni a kirúgottaknak, hanem képessé kell tenni őket a piaci munkavállalásra, továbbá érdemes lenne az ott maradott munkatársak helyzetével is foglalkozni.
Keretes:
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2012. október 31-éig benyújtott kérelmekre adja ki azt a hatósági bizonyítványt, amely szükséges a részvételhez, illetve ahhoz, hogy a munkaadó igénybe vehesse az adókedvezményt. A Karrier Híd Programba a lakóhely szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen lehetséges.
Forrás: Népszabadság